2017. március 2., csütörtök

A lábakat mosó szeretet

Tintoretto: A lábmosás

Camus vallja egyik könyvében: hogy elviselhessem a világot, szükségem van a holdra, a boldogságra vagy a halhatatlanságra; valamire, ami talán őrültség, de nem erről a világról való.
Az Utolsó Vacsora termében ilyet találunk. Jézus mossa apostolai lábát. Testévé változtatja a kenyeret. S innen megy az Úr az olajfák közé és sír.
A világ elviseléséhez szükségünk van erre a lábakat mosó Szeretetre. A hozzánk hajló Szeretetre. A szeretetre, amely kenyérré lett értünk. Nem a világból való az ilyen Szeretet. Kell nekünk. Megtaláljuk nagycsütörtökön Krisztus szívében.
És amikor nincs nagycsütörtök? Akkor nekünk, keresztényeknek kell nem evilági szeretetben élnünk. Ő akarja: „Példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy cselekedjetek. Amint én szerettelek benneteket, ti is úgy szeressétek egymást.”
Csak akkor elviselhető a világ, ha szolgáljuk egymást, lehajlunk egymás gyengeségeihez, poros lábaihoz, nyűgös gondjaihoz, idegességeihez, bűneihez, rútságaihoz.
Kenyérré nem válhatunk, de adnunk kell erőnket, gondolatainkat, segítségünket, pénzünket, ajándékainkat, amelyekben mi vagyunk. – Életévé lenni másoknak, legalább egynek, kettőnek, néhánynak.
Értem már Jézus, nagycsütörtöki parancsodat. Értem, és Te kellesz nekünk, nem a hold, a csillagok, nem a boldogság, nem a halhatatlanság, nem valami emberi őrültség, hanem lábunkat is kész megmosni szereteted.
Te kellesz, aki nem e világból való, de e világban szerető, hozzánk hajló Szeretet vagy. Kenyerünkké leszel és sírsz értünk.
Uram, hogy elviselhető legyen ez a világ, nekünk is így kell szeretnünk egymást…

Mikor lesz bennünk lábakat megmosó szeretet?
Mácz István

2017. január 24., kedd

A párhuzamos utak a szeretet végtelenjében találkoznak

A párhuzamos utak a szeretet végtelenjében találkoznak 

Honnan jutott eszembe a fenti állítás? Olvastam Mándy Iván Isten című elbeszélését, amelyben írja, – gyerekkora óta mindig készült egy beszélgetésre Istennel. Remélte, egyszer majd leülnek valahol. Azt tapasztalta: „Ő nem fordul el tőlem” – akárhol is akadnának össze. Képzeletében egy kávéházi asztalnál ülnének együtt. Semmit nem kérdezne. Hátha összekapnának egy feleletén, bár vallja: „Mindig csak azzal tudtam igazán veszekedni, akit szerettem.” Inkább majd hallgatnak. Felállnak mindketten. „Ő is megy tovább a maga útján, és én is.” Botránkozzunk az idézett mondaton? Mindegyik, az Isten és az ember megy tovább a maga útján. És ekkor merült föl bennem a kérdés: nem párhuzamos a két út? Isten célja vajon más, mint az emberé? Helyesebben: az ember lényénél, lényegénél fogva nem azt akarja (akarhat mást?) mint Teremtője? Párhuzamos tehát a két út. Ha ez így igaz, akkor nem csupán a párhuzamos vonalak találkoznak a végtelenben, hanem a szeretet végtelenjében Isten és az Ember útja összeér.
Mándy Iván: Isten

2016. május 9., hétfő

Paulo Coelho idézet Évszakok változása

Mikor egy falevél lehull, mert jön a tél, akkor ez azt jelenti, hogy a hideg, fagyos idő győzedelmeskedett felette?
A fa azt mondja a levélnek: 
“Ez az élet körforgása. Lehet úgy gondolod, hogy ősszel meghalsz, de közben mindvégig bennem élsz. Az életem neked köszönhetem, mert rajtad keresztül tudok lélegezni. Hála neked, az utazó embernek árnyékot tudok biztosítani, hogy legyen ahová behúzódjon a forróság elől.”
Az a férfi, aki képes felmászni a Föld legmagasabb hegyére, hogy úgy érezze, hogy ő van a világ tetején, és meglátja a felhőket maga körül, vesztessé válik, mert még valami nála is magasabban van? Az ember így gondolkodik: 
“Most nem én vagyok a legmagasabban, de változni fog az idő, mikor semmi sem lesz a felettem.”
Az a fiatal, akivel nemrég szakított a szerelme, le lett győzve? Ez a fiatal mondhatja a következőt: 
“Egy nap ismét beköszönt az életemben a szerelem, boldogabb, harmonikusabb lesz az életem, mint amilyen a volt párommal lett volna.”
Ősszel a tél kezd erőre kapni, hatalma egyre nő, a hideg ereje egyre fokozódik, de pár hónappal később megadja magát a tavasznak, aki felvirágoztatja a tájat.
A nyár azt szeretné, hogy forró, hosszú nappalai örökké nyaldossák a városokat, a dombokat, az emberek vállait, mert úgy gondolja, hogy a meleg jót tesz mindennek. De a végén el kell fogadni az ősz beköszöntét, aki nyugalmat, pihenést hoz a földre, annak lakóira.
Az élet ciklikus körforgás, nincsenek vesztesek, nincsenek győztesek, csak szakaszok vannak, amelyeken átmegyünk, amelyeket megtapasztalunk. Ha ezt megértjük, szabad emberek leszünk, képesek az elfogadásra. A természet folyamatosan, körkörösen ugyanazt az utat járja be. Tanuljunk Tőle.

2016. április 3., vasárnap

Versek melyek megéríntettek...

DÖBBENET

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy
összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra,
hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

Őri István


A LEGNEHEZEBB KÉRÉS

„Legyen meg a Te akaratod!“
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy „legyen meg a te akaratod!“?

Inkább sikoltanék: „Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie?!“
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
„Én Istenem, hát ez a szeretet?!“

Aztán elcsitul: „Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
„Ahogy te akarod, ne ahogy én!”
A békesség csak így lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
„Add, hogy csupán Téged kívánjalak!”

„Legyen akaratod”, ha nap nevet.
„Legyen akaratod”, ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

Herman Enke után németből fordította:
Túrmezei Erzsébet

HARMÓNIA

Ó de jó ilyen csendesen élni…
Semmit se várni, semmit se kérni,
És lelki jókat kapni szüntelen.
Nem sikoltani és nem kacagni,
amit elvesznek, önként odaadni,
s mosolyogni a tűnő életen.

Mert ez a béke nagy-nagy ajándék,
Beteljesülő isteni szándék,
Földre leszállott fényes égdarab.
Könyörgök is, hogy töltsön be egészen,
semmisítse meg bűnös, földi részem
minél szentebbül, minél hamarabb.

Dömötör Ilona

2016. március 2., szerda

Elengedés...

Elengedni nem azt jelenti, hogy nem törődsz valakivel,
hanem csak azt, hogy nem tudsz többet tenni érte.
Az elengedéssel nem zárkózol el előle,
csak felismered, hogy nem irányíthatod.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy mindent megengedsz,
hanem hagyod, hogy tanuljon a következményekből.
Az elengedés az erőtlenség elismerése, miszerint a végkifejlet nincs, és soha nem is volt a te kezedben!
Az elengedéssel nem próbálsz megváltoztatni vagy hibáztatni más valakit, hanem a lehető legtöbbet hozod ki magadból.
Ha elengeded, többé nem gondolkodsz róla,
de törődsz vele; nem "megjavítani" akarod, hanem támasza lenni;
nem te vagy a középpontban, rendezgetve a végkifejletet,
hanem engeded, hogy ki-ki befolyásolja a saját sorsát;
nem védelmező vagy, hanem hagyod, hogy szembesüljenek a valósággal;
nem tagadsz, hanem elfogadsz;
nem zsörtölődsz, korholsz vagy vitatkozol,
hanem megkeresed a saját hiányosságaidat, és azokon dolgozol;
nem azon igyekszel, hogy saját vágyaidhoz igazíts,
hanem elfogadsz minden napot úgy, hogy ahogy jön, és örülsz neki;nem kritizálsz vagy regulázol másokat,
hanem megpróbálsz olyanná válni, amilyen lenni szeretnél;
nem bánkódsz a múlt miatt, hanem növekedsz, és jelenben élsz.

Valójában az elengedés azt jelenti:
Kevésbé félsz... Bízol Istenben.... és jobban szeretsz.

2016. január 25., hétfő

Add Uram!












Add, Uram, hogy jó lehessek,
Soha ne gyűlöljek, csak szeressek!
Virágot lássak télben, hóban,
Ne higgyek a rosszban, csak a jóban!

A kenyérnek falatját megbecsüljem,
A szenvedők könnyét letöröljem.
A holnaptól sohase féljek,
Az embernek jobb jövőt reméljek!

Uram, ki fönt vagy a Mennyekben,
Add, hogy higgyek benned rendületlen,
Hogy mindig őszintén jó lehessek,
Soha ne gyűlöljek, csak szeressek.