Házaspárok útja Óbudavár! Itt jártunk!

Az erdei séta során végigjárhatjuk a párunkkal közös életünk útját a megismerkedéstől kezdve. Elgondolkozhatunk rajta vajon mi most hol tartunk az életünkben, éppen melyik szakaszát éljük a kapcsolatunknak.  Minden állomásnál érdemes megbeszélni, hogy számunkra mit jelentek az ott leírtak.

1. állomás

Társ nélkül, mint az olló egy fele – csonkák voltunk. Aki fél az fél – sóvárogtunk a teljességre. Vágyakozva kerestük énünk hiányzó felét valaki másban. Talán göröngyös volt az út, míg egymásra találtunk, de a hibákból, csalódásokból

okultunk, érettebbé váltunk.

2. állomás

Az otthonteremtésről a Gondviselés jut eszünkbe. Jó látni körülöttünk

a családokat, hogy akik belevágtak az otthonteremtésbe, legyen az építkezés

vagy kalandos lakás vásárlás, mára már a szép otthonukban lakhatnak.

Az út a saját lakás vagy ház megteremtéséig nem sima, hanem göröngyös.

3. állomás

Az ember házakat épít, hidakat emel a folyók fölé, szuperszonikus repülőgépeket

gyárt. Azonban ezek egyik  sem olyan hatalmas alkotás, mint amikor átélhettük, hogy az Isten teremtő munkatársai vagyunk. Gyermekeket kaptunk Tőle ajándékba. Érezhettük, hogy használ minket. Nagyon szép és mély érzés volt,

hogy egy új emberi életet adott nekünk. Megtapasztalhattuk az Ő bizalmát bennünk, hogy ekkora kincset bízott ránk.

4. állomás

Mindig újra megterheljük egymást. Nemcsak a bűneinkkel, hanem a hibáinkkal, a rossz szokásainkkal, az érzéketlenségünkkel… Csalódást és fájdalmat okozunk. Ez hozzá tartozik az emberi élethez, de ezt időnként rendbe kell tenni. Tudnunk kell megbocsátani egymásnak. Hányszor? Mindig, és soha fel nem emlegetve a másiknak.

5. állomás

Panaszkodunk, szomorkodunk, ha nehézség ér bennünket. Pedig sokszor tapasztaltuk már, hogy Istenünk a nehézségeink által is vezet minket. A

nehézségekben a családunk összekovácsolódik, megerősödik, de ha nem figyelünk Istenre lehet, hogy szétesik és a kapcsolataink tönkremennek. Átértékelődnek az ügyeink. Hirtelen lényegtelennek tűnnek azok a dolgok, amelyek miatt addig aggodalmaskodtunk. Rájövünk, hogy mi az igazán fontos…
Küzdelmeink során egymást még jobban megismerhetjük, felfedezhetünk addig rejtett tulajdonságokat, érzéseket.

6. állomás

Gyermekeinket nem magunknak neveljük Ők, nem a mi tulajdonaink. Vissza kell, hogy vezessük gyermekeinket Istenhez. Azt szeretnénk, ha boldogok lennének, ez pedig csak úgy lehetséges, ha Istent megismerik és megszeretik.Tapasztaljuk, hogy a gyermekeinket csak úgy tudjuk nevelni, ha mi magunk is nevelődünk, életünkkel példát adunk. A jó nevelő legfőbb feladata

önmaga csiszolása. Feladatunk, hogy a gyermekeinkben is elrejtett

isteni akarat kibontakozását elősegítsük.

7. állomás

Már nem vagyunk olyan fiatalok, fizikai teljesítőképességünk sem a régi, talán már vannak egészségügyi problémáink is. Túl vagyunk az életünket alapvetően meghatározó eseményeken: a házasságkötésen, az otthonteremtésen, a gyermekáldáson, a hivatásválasztáson. Nincsenek már világmegváltó terveink – ez a mai fiatalok dolga. A gyerekeink lassan kirepülnek. Hát ennyi lenne? Pedig még sok mindenre képesnek érezzük magunkat. Hogyan tovább?  Ez az életközép-krízis.

Miközben átéljük Istent nap mint nap életünk apró eseményei mögött, képesek

leszünk a saját életünkkel Őt jelenvalóvá tenni a világban. Ez a feladata ennek az

életszakasznak. Pál  apostol ezt így fogalmazza meg: 

„Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,20)

8. állomás

Nagy segítség, ha találunk hasonló gondolkodású házaspárokat, akikkel együtt törekedhetünk az egyre tökéletesebb, mind inkább Istennek tetsző házaséletre.

Nagy élmény megtapasztalni egymástól, hogy a gondviselő Isten kit hogyan vezet. Szép észrevenni, hogy a Isten a házasságokat milyen sokféle kegyelemmel áldja meg. Van, aki az imádságban kitartó, van, akinek rendkívüli türelme van a gyereknevelésben, van, aki szolgáló szeretettel áll társa mellett annak nehéz időszakában, van, aki fáradhatatlanul szól Isten jóságáról környezetében… De felszabadító azt is megtudni, hogy a látszólag gondtalan párok is küzdenek nehézségekkel, és keresik a megoldásokat.

9. állomás

Isten sokszínűnek, egyedinek teremtett bennünket, és saját, személyre szabott küldetést ajándékozott nekünk. Nem céltalanul jöttünk a világba, hanem feladatra születtünk. Vajon mi az én küldetésem, milyen küldetést szánt nekem az Isten?

Ezt nem könnyű felismerni a mai rohanó világban. A küldetésünkhöz képességeket is ajándékozott nekünk az Isten. Ha keressük a képességeinket,

közel jutunk a küldetésünkhöz. Elcsendesedve, imával figyeljük a jeleket a mindennapokban, hogy helyesen érzékeljük a ránk váró feladatokat!
A házasságunk tükör a világ felé, melyben mások megláthatják a hitünket.

10. állomás

Amikor házasságot kötöttünk, úgy éreztük, célba értünk, de a házasságkötés startot is jelentett számunkra, ahonnan a közös életünk elkezdődött. Fiatal házasként felnagyítottuk azokat a tulajdonságokat, melyeket a társunkban vonzónak találtunk, szinte álmaink hercegét, királylányát láttuk benne. Csodát

vártunk egymástól, azonban ahogy telt az idő, elhalványultak a jó tulajdonságok, és előtérbe kerültek a hibák, csalódások következtek.
Sose felejtsük el, idézzük fel azt, amiért beleszerettünk a társunkba annak idején!

11. állomás

Eljött az ideje annak, hogy „kölcsönkapott” gyermekeinket elengedjük a saját útjukra. Már nem foghatjuk a kezüket és nem védhetjük meg mindentől.

Szeretjük õket akkor is, ha már nem mi vagyunk a legfontosabbak számukra,

ha más a gondolkodásmódjuk, ha más az életstílusuk, ha egészen mások, mint amilyennek elképzeltük, ha más úton akarnak járni, mint mi, ha egészen idegenek. Szeretjük őket, mert õk a Isten gyermekei, tulajdonai, akinek most visszaadjuk őket.

12. állomás

Az időseinkkel való törődéssel rengeteg kegyelmet szerezhetünk,

érettebbé, erősebbé válik személyiségünk, és példánkkal taníthatjuk a gyermekeinket. Az időseknek az a feladatuk, hogy Istent és az

Ő szeretetét jelenvalóvá: láthatóvá és érzékelhetővé tegyék.

13. állomás

Eljött a visszatekintés, a számadás ideje, vajon elvégeztük-e a nekünk szánt feladatokat? Azokat az ajándékokat, melyeket a Isten nekünk adott,

felismertük-e, és hálát tudtunk-e adni érte? Házasságunk kívülről bepatinázódott aranykelyhét áthatja-e a belső ragyogás, ahol a nehézségek elfogadása

áldozattá, engeszteléssé válhat?
Tudtunk-e a környezetünk, a világ számára erőt sugározni?

14. állomás

Istenem! Ha a páromra nézek, megláthatlak mögötte Téged. Érzem, hogy szereted őt, fontos Neked. Ez megváltoztat. Jézusom, Te azt mondod, elveszem a kőszívet és hússzívet adok helyette.
Ez a legnagyobb kívánságunk: Még jobban és jobban szeretni!

15. állomás

Az együtt töltött éveink alatt sok szép napot éltünk át. Gyakran örülünk egymásnak, és sokszor érezzük egymás szeretetét. Jó tudni, hogy van valaki, akire támaszkodhatok, akinek elmondhatom a gondolataimat, örömömet, akinek elsírhatom a keserűségemet. Köszönöm, hogy egymás számára teremtettél bennünket, hogy nemcsak múltunk, hanem közös jövőnk is van.
Együtt öregedhetünk. Köszönjük, Istenünk, hogy a nehéz időben is mellettünk állsz. Meghallgatod, amikor örülünk vagy sírunk, s akkor is házaspárként tekintesz ránk, amikor a mi szívünk távol van egymástól.

Az egyik állomásnál

Kápolna