Nemcsak fiatalok hanem középkorúak és idősebb korban lévők is létesítenek új párkapcsolatokat, amelyekbe magukkal viszik az „előtörténetüket”. Sokkal nehezebb egymáshoz csiszolódni minél több szokást vettünk fel az évek során.
Manapság sokan nem maradnak meg egy kapcsolatban ha az nem egyezik meg az értékrendünkkel, vagy nem felel meg az igényeiknek, amelyek néha túl magasak.
A „(pár)kapcsolat” főnévi alakja, a „kapcsolódni” igének. Amikor egy igét átalakítunk főnévvé, a folyamat dologgá válik.
Mit jelent kapcsolódni valamihez? Képzeljük el a láncszemeket, a Lego darabokat, vagy a molekulákat hogyan fonódnak össze egymással szétválaszthatatlanul.
A párkapcsolat nem egy megfogható dolog, nem tudod megérinteni, áthelyezni. Nem hasonítható egy bútordarabhoz, amelyet áttolhatsz a szoba egyik sarkából a másikba, áthúzathatod rajta a huzatot, átfestheted. A bútorod ezektől függetlenül ugyanaz a bútor marad csak a külsejét, a felszínét, helyét változtathatod meg.
Egy szép napon dönthetünk úgy, hogy ez a huszonöt éves bútordarab már nem egyezik az ízlésünkkel: kicsit már kopottas, úgyhogy úgy döntünk, hogy feldaraboljuk és kidobjuk. Sajnos sokan a párkapcsolatukat is hasonlóan kezelik: időről-időre lefestik a repedéseket, kicsit feldobják egy dísszel és különböző helyekre tolják, de a párkapcsolat ugyanaz marad a felszín alatt, a festéstől vagy a felszínes díszítéstől függetlenül.
A kapcsolódás nem egy ige: sok fajtája van, többek között a szeretet, a simogatás, a hallgatás, az éneklés, a táncolás, a szeretkezés, a sétálás, a masszázs, a csók, a beszélgetés – ezek mind olyan folyamatok, amelyek részét képezik annak, ahogy egymáshoz kapcsolódunk. Amikor igéket használunk arra, hogy leírjuk a kapcsolatot, figyelmünket a cselekedetekre irányítjuk. És a cselekedetek azok, amelyek mindkét ember igényét kielégítik az együttlétre vonatkozóan. Néha megfeledkezünk a kapcsolatunk elején tett kedveskedésekről, tettekről, amelyek boldoggá tették partnerünket, akkor amikor a kötődés még kialakuló félben volt. Az is fontos, hogy különböző és újfajta cselekedetek kellenek, ahhoz hogy két ember„összenőjön. A párkapcsolat új formát ölt, ahogy fejlődik, annak érdekében, hogy mindkét fél boldog és elégedett legyen.
A vonzódás a kapcsolat korai szakaszában jelenik meg és egy jó kapcsolatban a vonzalom végig jelen marad, ahogy a párkapcsolat beérik. Azonban számos párkapcsolatban nem ez a helyzet, és a vonzalom több okból kifolyólag lecsökken. Mit csináltunk akkor amikor társunkat magunkhoz vonzottuk? Hogyan öltöztünk, hogyan beszéltünk, milyen szavakat mondtunk, hogyan érintettük meg egymást, milyen illatunk volt?
Ezeket az érzékszervi folyamatokat kódoljuk a nyelvünkbe, amelyet aztán bensőségesként, elbűvölőként, megértőként, szeretőként, (meg)hallgatóként, viccesként stb. értelmezünk – egytől-egyig alapvető hozzávalói annak, hogy a vonzalomból szerelem legyen.
Amikor szerelmesek leszünk, a következő lépés az, hogy erre a szerelemre építünk és szerelmesek maradjunk. Ezek nagyon fontos dolgok egy párkapcsolatban hiszen így tudunk együtt fejlődni azzal az emberrel akit szeretünk.
Amikor legközelebb alkalom adódik rá, alaposan nézzünk körül a lakásban tanulmányozzuk a bútorok külsejét. Aztán alaposan nézzük meg, hogy mi hogyan éljük meg az egymáshoz kapcsolódást. Gondoljuk végig az összes dolgot, amely a jelen volt, mikor egymáshoz vonzódtunk, ahogyan szerelmesek lettünk egymásba és mire van szükségünk ahhoz hogy ezt a szerelmet újra felépítsük. A szeretet és a szerelem folyamata túl szép ahhoz, hogy úgy kezeljük, mint egy bútordarabot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése